A cirkó és a kombi készülék elhelyezésének szabályai

Mielőtt bármilyen fűtőberendezés vagy fűtési rendszer mellett tennénk le a voksunkat, fontos ismernünk annak a sajátosságait, és a velük járó néhány szabályozást, próbáljuk megkérdezni egy fűtésszerelő véleményét. Ne essünk abba a csapádba, hogy esetleg már megvásároltuk a kiválasztott készülékeket, és végül kiderül, hogy nem tudjuk a szabályozásnak megfelelően beüzemelni azokat.

Manapság már a cirkó és a kombi készülékeknek is megvannak a saját szabályaik az elhelyezésüket tekintve. Jó tehát ezekkel is megismerkedni, kikérni a fűtésszerelő véleményét mielőtt ezek mellett döntenénk. Először is tudnunk kell, hogy sem cirkó sem kombi készülék nem helyezhető el kamrában, lakószobában, padlástérben, garázsban vagy mosdóban. Ezeket kihúzva tehát csupán az előszobában, a konyhában, a fürdőszobában vagy a pincében szerelhetjük fel ezeket a készülékeket. Továbbá pedig figyelni kell arra is, hogy a padlótól legalább 40 cm-rel feljebb kell, hogy kerüljön a készülékünk, és persze aztán a plafonig is elegendő helyet kell hagyni, ennek a helynek a mérete pedig a könyököktől és a kéménycsövektől fog függni.

Ezen felül pedig van még egy távolság, amire figyelnünk kell, ez pedig nem más, mint a szemközti fal és a készülék előlapja közötti távolság, ami legalább 80 cm kell, hogy legyen. Ez azért szükséges, hogy elegendő hely legyen a szereléshez és a kezeléshez. Figyelnünk kell arra is, hogy a kéményes készülékek esetén biztosítva legyen a megfelelő légellátás is, hiszen ezek a készülékek az égéshez szükséges oxigént a helyiségből nyerik. Ez azt jelenti, hogy a nyílászáróink még véletlenül sem lehetnek légzáróan tömített kivitelűek. Ellenkező esetben ugyanis könnyedén képződik szén-monoxid, amelynek aztán végzetes következményei is lehetnek. Ezeken felül még egyéb követelmények is lehetnek a készülékek típusától függően, de ezekre a szabályokra mindenképpen figyelnünk kell már a saját biztonságunk érdekében is.