Csomádi

Gázszerelő Csomádon, Pest megyében

Gázszerelő Csomád környéki szolgáltatása sokkal összetettebb tevékenység, mint azt a legtöbbünk elsőre gondolná. Ugyanis korántsem csak annyiból áll, hogy megjavítják az adott gázkészüléket. A gázszerelés többek között még magában foglalja az egész fűtési rendszer mindenre kiterjedő és alapos felülvizsgálatát is. Ennek során szükséges a csőhálózat és a vezetékek ellenőrzése, valamint a bekötések szakszerűségének vizsgálata is.

+36 30 698 1752

Gázszerelő Csomádon és környékén megbízható szakemberektől

Fűtés-Gázszerelés

Mindezeken felül pedig a gázszerelés során szükséges lehet valamennyi gázkészülék ellenőrzése is, amit a gázszerelő Csomád településen is elvégzi. Ennek során minden alkatrészét és vezetékét meg kell vizsgálni, hogy megfelelő tömörségűek-e ahhoz, hogy a későbbiekben se alakulhasson ki szivárgás. A gázszerelés egy másik lényeges eleme annak ellenőrzése, hogy a fűtés során keletkező égéstermékek maradéktalanul elhagyják-e a lakás légterét. Ugyanis ha nem távozik a füstgáz, akkor az tényleges életveszélyt jelenthet minden ott lakóra nézve. Így a gázszerelés alaposságán akár emberi életek is múlhatnak, ezért szükséges a gázszerelést mindenképpen olyan szakemberekre bíznunk, akik rendelkeznek a megfelelő képzettséggel és referenciákkal.


Gázszerelés és fűtésszerelés paraméterek

Szolgáltatási paraméterek:

  • Ingyenes visszahívás
  • Ingyenes tanácsadás
  • Nincs kiszállási díj
  • Munkafelmérés és árajánlat adás teljesen díjmenetesen
  • Professzionális, magas fokú szakmai felkészültség
  • Teljesen felszerelt autópark
  • Online kapcsolatfelvételi lehetőség
  • 0-24 órás ügyeleti szolgálat
  • Nincs kiszállási díj
  • Munkafelmérés és árajánlat adás teljesen díjmenetesen

  • szükség esetén 1 órán belül a helyszínre érkezünk
  • 7*24 órás gyorsszolgálat
  • Szakemberink fényképes igazolvánnyal érkeznek Önhöz
  • Professzionális munkavégzés
  • Gázkészülékek felülvizsgálata, teljes szerelése, tisztítása
  • Gázszerelés szakszerűen, hitelesítéssel
  • Gázkészülék engedélyeztetése
  • Gázszerelés gyorsan, hatékonyan
  • 100% garancia


Akkreditált arcképes igazolvánnyal rendelkező munkatársainktól, az év 365 napján 24 órában kérhet segítséget az ügyeleti rendszerünkön keresztül!

Nincs kiszállási díj, és részóradíj sem, így munkatársaink kiérkeznek, felmérik a munkát, árajánlatot adnak, amit ha Ön nem fogad el, semmilyen körülmények között sem kell fizetnie, sem a kiszállásért és a munkafelmérésért.

Gázkészülék márkák

Arisston, Baxi, Beretta, Biasi, Chaffoteaux, Colibri, Demrad, Dég, Éti, Fagor, Fég, Ferolli, Gorenje, Hajdu, Héra, Hermann, őterm, Hoval, Hydrotherm, Idropi, Immergas, Indesit, Junkers, Kolibri, Lampart, Mora, Nextra, Ocean, Pelgrim, Quadriga, Radiant, Safoto, Saunier, Duval, Svt-w, Stiebel-eltron, Termomax, Termotéka, Vaillant, Vesta, Vezuv, Westen, Wolf, Zanussi

Gázszerelés szolgáltatások