Miért jó választás a kamerás csatornarendszer vizsgálat?
2018.12.20.Mi a víznyomás és miért folyik olykor kis nyomással a meleg-víz?
2018.12.20.Az otthonunkban jelentkező dugulás, illetve a vezetékek meghibásodásának a veszélyét sajnos a mindennapi életünk része ként kell elfogadnunk. Hiszen a lefolyókat nap, mint nap igénybe vesszük és ez által ki vannak téve a különféle szennyeződéseknek, melyek, ha lerakodnak, akkor komoly károkat is okozhat, így megakadályozva bennünket a mindennapjainkban.
Mit tehetünk ellene?
Mint minden más területen, itt sincs másképp és sokszor hallhatunk és tapasztalhatunk olyan téves felvetéseket, melyek az adott helyzetben nem hogy segítenek, hanem sokszor nagyobb gondot okoznak. Pont így van ez a tisztítószerekkel is, amennyiben nem alkalmazzuk őket rendszeresen, akkor az a baj, viszont, ha túlzásba visszük a használatukat, akkor akár azzal is előidézhetünk dugulást. Többek között ezért is fontos, hogy figyeljünk a mértékletességre és mindig az utasítások szerint járjunk el, ugyanis akkor ez által nagyban meghosszabbíthatjuk a dugulásmentes napjainkat. Viszont, amennyiben nem ez szerint járunk el, akkor a nem megfelelően feloldott tisztítószerek is nagy gondot okozhatnak. Ezért is ajánlott, hogy mindig oda figyeljünk arra, hogy a konyhai tisztítószereket ne alkalmazzuk a fürdőszobában, illetve fordítva.
Ugyanis mindkét helyiségre kialakított tisztítószerek más-más hatóanyagokkal rendelkeznek és értelemszerűen, más szennyeződések elhárítására vannak kitalálva. Amennyiben nem működik megfelelően a lefolyónk, akkor annak biztosan valamilyen dugulás által a hátterében. A fürdőszobai dugulást a legtöbb alkalommal a hajszálak, szőrszálak, samponok, tusfürdők, valamint a lefolyóba esett piperecikkek okozzák. Míg a konyhában a legtöbbször a zsíros szennyeződések és a különféle ételmaradékból okozhatják a problémát. Amennyiben a dugulástól szeretnénk könnyedén megszabadulni, akkor kipróbálhatunk egy jól bevált házipraktikát, amely szódabikarbónából és az ecetből áll.