A szén-monoxid érzékelő fontossága!

Sajnos a szén-monoxid világszerte egyre több gondot okoz, főleg akkor, amikor megérkezik a fűtési szezon. A szén-monoxid egy szagtalan és színtelen gáz, ami könnyen keveredik a levegővel és először rosszullétet, majd halált is okozhat, amennyiben kellő időben nem észlelik az „alattomos” gázt.

A szén-monoxid mérgezés első tünetei a szédülés, a fejfájás, illetve az émelygés is, ezután pedig már az ájulás következik. Még a fűtési szezon közben is érdemes kivizsgáltatni a fűtőtestet, mert előfordulhat, hogy elmozdul egy-egy alkatrész. A legjobb védekezés a szén-monoxid mérgezés ellen a szén-monoxid érzékelő, de mindenképpen érdemes azt is megvizsgáltatni, és megbizonyosodni arról, hogy a megfelelő minősítésűt választotta.

Ezek az érzékelők teszt-gombbal is rendelkeznek, amelyekkel ki lehet előre próbálni a készüléket. Az is nagyon fontos, hogy olyan készüléket válasszon, aminek használati utasítása és garanciája is magyar nyelvű. Amint beszerezte a szén-monoxid érzékelőt, mindenképp vegye fel a kapcsolatot egy szakképzett szerelővel, aki majd beszereli önnek az eszközt, hogy az zökkenőmentesen és hatékonyan működjön, mert ha saját maga próbálja meg beszerelni azt, az is lehet, hogy kárt okoz benne.